ADAM'S PEAK

Ádám-csúcs, avagy a "Szent Lábnyom" hegye

Srí Lanka központi hegyvidékén magasodik a több, mint kétezer méteres, kúp alakú hegy, az Ádám-csúcs, melyet négy világvallás egyaránt szent zarándok helyeként jegyez. Az Adam's Peak, szingaléz nevén Siripada hegycsúcsot (2.243 m), ősidők óta tisztelet övezi. A krónikák szerint több uralkodó is ellátogatott a zarándokút végállomásához, ami a hegytetőn lévő 2 méter hosszú sziklamélyedés. A buddhista hívők szerint Buddha lábnyoma, a hinduk szerint Síva lábnyoma, de a muzulmánok és a keresztények is szent helyként tekintenek rá. A hiedelem szerint Ádám a paradicsomból való kiűzetése után, itt lépett először a földre.

A szezonban kivilágított, de nagyon fárasztó út hossza ugyan "csak" 7 km, de a szintkülönbség több mint 1.000 méter. A több, mint 7.000 különböző magasságú lépcsőfokból álló út alsó része kevésbé meredek, de az utolsó szakasz igazi kihívást jelent. A túrát úgy kell időzíteni, hogy napfelkelte előtt felérjünk a tetőre, de ne sokkal korábban, mert fent elég szeles az idő. A napfelkelte a hegycsúcson gyönyörű! A zarándokok néma csendben figyelik az aranyló napsugarak feltűnését, miközben a szerzetesek először dobszóval, majd kagylókürt hangjával üdvözlik az új nap kezdetét.

Az Adam's Peak tetején a templom a decemberi teliholdkor nyitja meg a kapuit a zarándokok előtt és egészen a májusi teliholdig (Wesak-ig) van nyitva. Minden este több száz ember indul útnak felfelé. Ebben az időszakban az út végig ki is van világítva. Az ezt megelőző és az ezt követő hónapokban a heves esőzések, az erős szél és vastag ködfelhő megnehezíti a többórás lépcsőzést felfelé.

Ez egy zarándok út. Kicsit elmélyül, elcsendesül az ember felfelé. Ha csak ki akarjuk pipálni a hegyet, hogy "ezt is megmásztuk" akkor lehet, hogy nem azt kapjuk amire számítottunk! Sokan gondolják úgy, hogy ide nekem az oroszlánt is, én 2 óra alatt felérek. Ha kb. 05:30-ra legyek fent, akkor na jó hajnali 3-kor elindulok. Majd sokukat meglepetés éri, amikor az út háromnegyedénél beállnak az embertömeg közé a sorba és fel esélytelen jutni. A többség a napfelkeltét szeretné látni és idejében el is indul ezért. Mivel a csúcs és a templom területe véges, ha megtelik emberrel, a többiek már nem jutnak fel! Mert akik fent vannak, azok bizony megvárják a napfelkeltét, a rituálékat és utána jönnek le. No de hamar sem jó menni, és fent fagyoskodni. Érdemes felmérni még lent a faluban a terepet, hogy mennyi ember kószál ott, mennyi zarándok busz van ... és ahhoz mérten okosan időzíteni az indulást felfelé.

Május és december között nincs zarándoklat, de akkor is fel lehet menni, de csak a templom zárt kapujáig. Akkor nincs kivilágítva az útvonal, nincsenek árusok. Minimális túrista lehet maximum az úton.

Az edzettebbek kb. 2 -3 óra alatt, de általában 5-6 óra alatt mindenki fel szokott érni a hegytetőre. Kisebb-nagyobb pihenőkkel, kitérőkkel, mert útközben rituálék várják a zarándokokat. Az út mentén kis bodegák kínálják portékájukat, de szinte a csúcsig felérve meg-meg tudunk állni néha egy kis frissítőre, vagy valami harapnivalóra.

Érdemes mindenképpen egy kis hátizsákban vinni magunkkal is élelmet, vizet, papírzsebkendőt, esernyőt, vagy esőkabátot. Öltözzünk rétegesen (12-18 °C éjjel, 20-26 °C nappal), és számoljunk azzal, hogy a hegytetőn nagyon fúj a szél, amitől méginkább fázik egy idő után az ember. Tehát széldzseki, egy kendő (nyakra, fülre) jó szolgálatot tesz! Nem kell nagy túrabakancs, egy kényelmes sportcipő is elég, de jó ha vízhatlan, ha eleredne az eső. A csúcson a templomba érve le kell venni a cipőt! Egy zacsi ezért legyen nálunk és tegyük a cipőt a hátizsákunkban, mert a bejáratnál hagyva, visszafelé már nem biztos, hogy könnyen, vagy egyáltalán megtaláljuk. A cipőt viszont a templomban nem foghatjuk a kezünkbe, illetlenség! Mivel mezítláb kell állni a szabad ég alatt, a hideg kövön, jó ha van nálunk egy plusz thermozokni és akár egy lábvédő fólia.

Az első 3/4 órában azt hittem már túl vagyunk az út negyedén, amikor megérkeztünk az Adam's Peak kapujához és kiderült a túra csak most indul . Az út felfelé tényleg elég fárasztó, mert a lépcsőfokok nagyon különbözőek és nagy a szintkülönbség. Kb. 2.000 méternél kicsit meg is szédül az utazó, de korlátokba kapaszkodva, semmi baj sem érheti. Őrületes hangulata van az egésznek, azt meg kell hagyni. Zarándokok ezrei tartanak felfelé és lefelé. Sok idős, 80 év feletti ember is megteszi az utat, bár ők a lépcsőkön meg-meg alszanak picit, majd folytatván az útjukat, sokszor több nap alatt érnek fel a csúcsra. Sok mozgássérült ember is útnak indul és ezt látván eszem ágában sem volt feladni és nem felmenni. Nem tudom, hogy a hely varázsa, energiája, az eufória, vagy az a sok ember akarata, - hogy igenis felmegy a csúcsra - ad az embernek erőt, de szó szerint felfutottam a hegyre, fáradság, lihegés nélkül. Bár a víz folyt rólam és meg is mosolyogtam a helyieket, akik mezítláb, de egyébként úgy be voltak bundákba, pulóverekbe, plédekbe, bundás sapkába bugyolálva, mint ha Alaskában lettünk volna. Ők meg persze rajtam nevettek, hogy a fehér nő a végén egy szál pólóban, fut fel a hegyre, nehogy lekésse a naplementét.

Fent úgy érzi az ember magát, mintha szó szerint a világ tetején lenne. A napfelkelte pedig, ha jó az idő és látható egyszerűen meseszép.

Gondoltam, hogy nehéz lesz, de arra álmomban sem gondoltam, hogy a visszaút lesz nehezebb. A lábaim visszafelé saját életet éltek és a végén már alig bírtam rakosgatni őket. Világosban visszanézve a csúcsra, olyan hatalmasnak, távolinak tűnt, mintha a Mount Everest lett volna. Gondoltam is, hogy nem vagyok normális, hogy önszántamból így kínozom magam, de ezt az élményt semmi pénzért nem szerettem volna kihagyni és jelentem MEGÉRTE!!!...